Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

egészséges életmód

“A mi gyerekeink nem esznek semmi cukrosat!” Eszterék inkább hajléktalanoknak ajándékozzák, ha csokit kapnak valakitől

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
77 szavazat

Eszterék nagyon komolyan veszik a cukormentességet, ha a gyerekeikről van szó, akik még soha életükben nem ettek egyáltalán cukrot. Ők viszont szüleikként a legjobbat akarják a gyerekeinek és úgy gondolják, hogy a cukor az egyik legrosszabb dolog, amit adhatnak nekik.

Elolvasom
mozgás
Fotó: Szász Norbert
2019.11.13

2 + 1 szuper edzőhely gyerekek számára

Futóként és anyaként csendben drukkolok azért, hogy a gyerekeimnek hozzám hasonlóan idővel erős kötődése legyen a mozgáshoz. A gyere­keknek szánt mozgásos tevékenységek száma ma már egészen széles körű lehetőségeket nyújt, ráadásul a mindennapos testnevelésórákat kiváltó sportfoglalkozások során olyan élményekre tehetnek szert, amelyek az egész életükre, a mozgáshoz való viszonyukra hatást gyakorolhatnak. Nem utolsósorban új barátokat szerezhetnek a közös sportcélok mentén.

Három hazai helyszínt mutatunk be, ahol kifejezetten gyerekek számára szerveznek futóedzéseket, illetve funkcionális erősítést. Az ott dolgozó edzők hozzáértéssel és lelkesedéssel fordulnak a náluk sportoló gyerekekhez.

Nomád Terepfutó Suli, Miskolc

10 éve alakult a Nomád Terepfutó Suli. A keretet egy versenyszervezéssel is foglalkozó alapítvány, a Normád Sport adta, a cél pedig az utánpótlás-nevelés volt. A sulit szervező futók úgy gondolták, hogy szeretnék átadni a stafétát a fiatalabb generációnak, illetve így szerettek volna benne maradni a sport körforgásában. Miután egyre több gyerek csatlakozott a klubhoz, és egyre több olyan fiatal futójuk lett, akik már nemcsak hobbiszinten akarták űzni a futást, hanem kicsit komolyabban, a Miskolci Sportiskolával együttműködve igazolt keretek közé került az egyesület élete. Ettől kezdve lehetővé vált, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség által szervezett versenyeken is elinduljanak, tehát már nemcsak diákolimpiákon és nyílt kategóriájú versenyeken, hanem szövetségi rendezvényeken is. 

Ma már a futók nagy része igazolt versenyző és csak egyharmaduk hobbifutó. Ők a jó társaságért, a mozgás öröméért járnak edzeni. Körülbelül 25 fő jár rendszeresen. Az edzések egész éven át zajlanak, iskolai szünetekben gyakran napi kétszer is, nyaranta pedig edzőtáborokat szerveznek a Bükkben. A legfiatalabbak az öttusázó gyerekek, 7–8 évesek (az ő úszóedzéseiket Fridrich László irányítja). A legidősebbek 19 évesek. A hobbisták 1-2 alkalommal egy héten, a komolyabb versenyzők szinte mindennap edzenek. Az edzéseket Zámbori Zoltán tartja, illetve Szász László és Majkut Gergely is besegítenek a munkába. 

Pályaversenyekre és terepre is járnak, a terepversenyeken inkább hosszabb távokon indulnak, kivéve a legkisebbeket, akik jellemzően rövid, 1 km körüli betétszámokon futnak. A nagyobbak 4–10 km közti távokon, a legnagyobbak pedig már félmaratonokon is indulnak. Maratonistájuk még nincs, ezt a versenytávot korainak tartanák ebben az életkorban.

Zámbori Zoltán azt mondja, hogy kisebb korban (10 év alatt) kizárólagosan csak futni nem ajánlott. Akkor még nagyon sokféle és változatos mozgásformát érdemes végezni. 11–12 éves kortól már lehet valamennyire specializáltabban többet foglalkozni a futással, de még később is érdemes beiktatni keresztedzésként például úszást, kerékpározást. A futósuliba járó gyerekek rendszeresen járnak a szomszédos kalandparkba is, ami kiválóan átmozgatja őket, ráadásul jól fejleszti a mozgáskoordinációt, a motorikus képességeket. Fontos tehát, hogy minél többoldalú terhelést kapjanak. Az úszás például nagyon jól előkészíti a szervezetet futáshoz, támogatja a keringést és a tüdőkapacitást. A korábban úszó gyerekekkel ideális elkezdeni dolgozni, náluk elsősorban a mozgáskoordináción és a gyorsasági állóképességen kell javítani. Az egészen kicsiket a gyerekkorcsoportos csapatokba szokták küldeni, ahol még dobálnak, ugrálnak, rengeteg mozgáskoordinációs gyakorlatot végeznek, játékosan ismerkednek az atlétikával.
További információ: terepfutosuli.blog.hu

Margitszigeti Atlétikai Club gyermek csoport, Budapest

Sipos Dávid (a Szentendrei Református Gimnázium tanára) és Dóczi Orsolya foglalkoznak a gyerekekkel, hétfő és csütörtök között zajlanak az edzések, ahová körülbelül 40–50 gyerek jár rendszeresen. A legfiatalabbaknak heti 1-2 edzést javasolnak, a nagyobbaknak akár 3-4-et is.

Az edzés ráhangolódással kezdődik, ami könnyű futást jelent a füves pályán, aztán gimnasztika és futóiskola következik. Majdnem minden edzésen van valamilyen játék (például kidobó vagy fogócska), mindegyiket úgy választják ki, hogy sok futás legyen bennük. Nagy figyelmet szentelnek a talpboltozat és a boka körüli izmok megerősítésének. A klasszikus edzésekre emlékeztető feladat, hogy heti kétszer résztávoznak, 150–200 méteres szakaszokat futnak, kifejezetten olyan távon, ami nem jelent nagy terhelést. Ezzel kezdődik a későbbi gyorsítómunkák megalapozása.

Figyelnek arra, hogy ne csak a futáson legyen hangsúly, belekóstolhatnak a gyerekek a távolugrásba, a gátfutásba, a magasugrásba, illetve szoktak kislabdát dobálni, a nagyobbakkal pedig a gerelyt is előveszik. Figyelik az edzők, ha valamelyik gyerek kitűnik egy számban, ha tehetségesebbnek bizonyul, igyekeznek terelgetni őt. Figyelik a kifejezetten gyorsakat is, őket a rövidebb távok felé irányítják, és van, akinek a hosszabb távokat ajánlják. Egész évben zajlanak az edzések, nyáron edzőtábort szerveznek, ha pedig jön az őszi esős időszak, akkor a létesítmény tornatermében erősítő edzéseket, vagy a lelátón lépcsős edzést tartanak. Nincs olyan időjárási körülmény, ami miatt elmaradna az edzés. Megtanítják a gyerekeknek, hogyan kell öltözködniük, ha beköszönt a hűvös idő. Elsajátítják a gyerekek azt is, hogyan épül fel egy edzés: hogy a bemelegítést érdemes nem elrohanni, a végén a levezetés funkcióját, azt, hogy hová kerüljön a nyújtás, és melyik az a része az edzésnek, amikor oda kell tenniük magukat. 

Azt vallják, hogy 15–16 éves korban érdemes elkezdeni a komolyabb terhelést, addig inkább játsszon, ismerkedjen, élvezze a mozgást, alakuljon ki a mozgáskultúra, a futás iránti szeretet. Ezt követően kerülhetnek át Zsoffay Róberthez (1998 óta foglalkozik atlétaedzéssel a margitszigeti atlétikai pályán), aki már komolyabban foglalkozik az utánpótlással.
További információ: margitszigetiac.hu

Träning Kids, funkcionális edzés gyerekeknek, Budapest

Zsirai Eszter egy éve kezdte el ezt az edzésfajtát. Többnyire állandó csapat jár hozzá, 12–14 gyerekkel foglalkozik rendszeresen. Eszter testnevelő tanárként dolgozik egy általános iskolában, és azt vette észre, hogy sok gyereknek szüksége van plusz mozgásra a napi testnevelésórákon túl. Rengeteget ülnek és tanulnak, miközben a koordinációs fejlesztés szempontjából érzékeny időszak ez számukra. Az iskolai testnevelésórákon nem feltétlenül kapják meg azt a szintű fejlesztést és odafigyelést, amire szükségük lenne: mozgásbeli hibákat kell korrigálni, mozgástudatot kialakítani, amit később felnőttkorban is tudnak hasznosítani. Az edzésre járó gyerekek számára részben kiegészítő edzésforma ez, van, akinek ez a fő mozgásformája. Változatos, játékos keretek között zajlik, amelyre szívesen járnak, elsősorban a környező iskolákból. Eszter azt látja, hogy ebben az életkorban még általában szeretnek mozogni, ráadásul ha sikerélményük van benne, jól érzik magukat a mozgás során, az hatással van a későbbi életkorra, amikor már nehezebb őket motiválni.
További információ: traning.hu 

Cikkünk a Runner's World 2019. 5. számában jelent meg. 

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
2 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET?
 AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY
 MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON
 ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Ha most regisztrálsz, nem csak ingyen olvashatod az összes prémium családi tartalmunkat, de megajándékozunk a Gyereklélek hiszti hangosmagazinjával is!
A regisztráció ráadásul ingyen van és maximum 20 másodperc!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

egészséges életmód

“A mi gyerekeink nem esznek semmi cukrosat!” Eszterék inkább hajléktalanoknak ajándékozzák, ha csokit kapnak valakitől

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
77 szavazat
Top
1
újrakezdés

Na, erre még én se számítottam: Váratlanul újra beleszerettem a volt férjembe – Igaz történet!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
74 szavazat
Top
2
sztáranya

Julia Roberts őszintén a gyereknevelésről – érdemes őt meghallgatni!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
47 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek