Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

képernyő hatásai

Kipróbáltam, mi történik, ha 1 hónapig nem engedem tévézni a gyerekemet

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
61 szavazat

Amikor a nyári szünet vége felé egy nap a kisfiam már harmadjára szerette volna megnézni a Repcsiket (egymás után, zsinórban…), és már a szabadtéri programot is visszautasította emiatt, akkor, ott úgy éreztem, hogy ez most nagyon nem az az út, amin nekünk tovább kéne járnunk. A végletek embereként pedig úgy döntöttem, hogy akkor ezen úgy fogunk változtatni, hogy egész egyszerűen holnaptól nincs tévé. Egyáltalán. Úgyhogy picivel több, mint egy hónappal ezelőtt, szeptember 2-án „elromlott” a tévénk. Egy hónap telt el, amely idő alatt nagyon érdekes folyamatokon, változásokon mentünk végig. Igen, mindannyian – a tévé nélküliség ugyanis az egész családunkra kihatott. (Spoiler!) Jó értelemben.

Elolvasom
nyaralás
Rajz: Takács Éva, Instagram/@buborekk
2019.08.05

Nyaralás válás nélkül – 2. rész: A strandon

A történet folytatódik! Ebben a részben aaról mesélek, hogyan strandolunk mi (meg az érdekesség kedvéért néhány más család is itt, a Balcsin – hihi :) ), valamint az is kiderül (spoiler!!), hogy melyik volt az az egyetlen egy alkalom, és mi is történt pontosan, amikor az idei nyaralásunk alatt először, de azonnal, minden gondolkodás nélkül adtam volna be a válópert – konkrétan a Balaton partján.

Gyerekes barátokkal nyaralunk, ami amennyi előnnyel, annyi hátránnyal is jár néha. Na jó, valójában több az előny, de azért akad egy-két bosszantó dolog. A gyerekek lekötik egymást, nem (csak) minket nyaggatnak, hogy játsszunk velük, hanem együtt bandáznak, elvannak, a másik anyukával végeláthatatlanul beszélgethetünk nagy kávézások és datolyázások közepette mindenről, amiről a legutolsó találkozásunk (vagyis a tavalyi nyaralás óta nem tudtunk) és egy-egy szülő(páros) néha fel tud szabadulni, akár tényleg tud pihenni is, olvasni, akár egy egész kávét vagy sört egy ültő helyében meginni, amíg a többiek rendezik a piciket.

Cserébe viszont sok kompromisszumot kell kötni. Például akkor indulunk el valahova, amikor mindenki elkészült. Mind a 15 ember. Arra a strandra megyünk, ahova a többség akar menni. És a strandon belül is ott telepszünk le, ahol a többség szeretne.

A felsorolás több pontját is természetesen a nagyot nyelő kisebbség szívja meg. Én például úgy mennék strandra, hogy az elsők között legyünk, kora reggel, ezáltal mi választhassunk helyet – méghozzá a legjobbat. Másrészt biztos a gyerekes partszakasz (vízi homokozó) közelébe mennék, lévén, hogy valószínűleg mindkét kisgyerekem egész nap ott lesz. (Ott is volt.) Másrészt valahogy megnyugtat, ha legalább olyan távolságban vannak a cuccaim, hogy ha valaki fogja és viszi a táskámat, legalább esélyem legyen látni, hogy ki is az. Na, most ezzel szemben mi kiértünk gyakorlatilag ebédidőre, éhes, fáradt és az egész délelőtti várakozás közben unatkozó, ezáltal nyűgös gyerekkel (legalábbis a mieink ilyenek voltak), akikkel jó messze telepedtünk le nem csak úgy magától a parttól, de a gyerekes partszakasztól is. Többszörösen megszívtuk, egyedül nekünk van már csak délután még alvó és olyan pici gyerekeink, akiket a homokvár építés köt le inkább, mint az ugrabugrálás a vízben. Így jártunk.

Nagyot nyel, elfogad, túllép, elfelejt, mert belegondol, hogy lehet, ez az egyetlen nap, amikor egyáltalán van annyira jó idő, hogy ki lehet jönni strandolni. Úgyhogy gyorsan fehérre meszelem az 50+-os naptejjel a gyerekeket (amit innentől aztán lelkiismeretesen óránként meg is ismétlek), Apával gyorsan felfújjuk az összes karúszót, úszógumit, óriás gumikrokodilt, baba úszógumit és strandlabdákat, amiket nettó 20 percig használnak és irány a parti homokozó.

Itt minden rendben zajlik, úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Én mondjuk egy picit lassan szokom meg a bokámig érő hideg vizet (nem röhög, tényleg így volt!), és ezen az abba gondolkodás nélkül, percenként belegázoló és közben a hisztis felnőtteket (engem) összefröcskölő gyerekek (köztük persze a sajátjaim is) sem sokat segítenek. Bezzeg, időszámításunk előtt, amikor még áztathattam magam akár egész nap is a jó meleg nyugger medencékben… no, de vissza a valóságba: action van!

Megjelenik ’A lejmolós gyerek’, aki játék nélkül érkezik a strand homokozóba, cserébe mindenkitől elkéri elveszi a legjobb dolgokat, ezzel igen nagy hisztiket, kellemetlen pillanatokat és vérben forgó szülői tekinteteket előidézve. Tudja ezt űberelni a strand legnagyobb szalmakalapját viselő édesanyja (mondjuk ez egyáltalán nem tartozik a sztorihoz, de nem tudtam kihagyni), aki folyamatosan csak azt hajtogatja: „Danika, ne vedd el a kisfiútól, látod, hogy nem akarja odaadni neked…” – mondja, olyan cinikus hangsúllyal, hogy még én érezzem sz@rul magam, mert ők eljöttek strandolni, meg homokozni egy deka játék nélkül és ezért az ő fia egész délelőtt kénytelen a többi gyerektől elkérni elvenni a játékaikat… Persze ennél a jelenetnél Apát inkább elküldjük, hogy álljon be a kilométeres sorba lángosért, mindenkinek jobb lesz ez így. De leginkább a lassan éhen halni készülő gyerekeknek.

Pár perc – értsd: jó fél óra múlva – hozzá is láthatunk az „isteni” étkekhez. Addigra minden elkészül, kihűl, ehető állapotba kerül: kukorica, lángos, gyümölcssaláta, gyrosnak nevezett nemtommi, sült krumpli és kürtős kalács is van. Biztosra megyünk, egy gyerek sem mondhatja, hogy nem próbálunk a kedvükben járni. Gyorsan bepuszilunk mindent, kezdődhet az altatás. Babakocsit nem hoztunk, mert 1) nem fért be a kocsiba (kellet a hely a víztisztítónak és a kávéfőzőnek), 2) amúgy sem marad meg benne a gyerek. Úgyhogy maradt az ölben ringatás. Semmi gond, „szerencsére” alig van látnivaló fényes nappal, főszezonban, egy balatoni strandon, ami miatt NE akarjon aludni még egy hulla fáradt 15 hónapos se. Így egy cirka 30-40 perc múlva már majdnem olyan mélyen alszik Emma, hogy le lehet tenni. (Hát, mégsem…)  Végül aztán siker, amíg a nagyokat megpróbáljuk lekötni és jó távol tartani az egyetlen sátortól – ami nem a miénk, és ezúton is köszönet, hogy megkaptuk! – , a legkisebb ugrifüles majdnem egy egész órát tud aludni (a megszokott 2-2,5 helyett).

A kevés alvás okozta nyűgös ébredés ellenére végül aztán jó hangulatban folytatódik a délután. Végre bentebb merünk merészkedni a vízbe, rájövünk, hogy van élet a parti homokozón túl és lubickolunk egy szuperjót a Balaton hűs vizében. Se fényképezőgép, se kamera nincs nálunk, semmi nem tudja megörökíteni ezt a néhány csodálatos percet. Mégis biztos vagyok benne, hogy olyan pillanatok, kacajok és csillogó tekintetek ezek, amelyek rossz memória ide vagy oda, soha, de soha nem fogok tudni elfelejteni.

Még úgy sem, hogy csupán pár perc választott el a strandolás azon durva és szintén felejthetetlen pontjától, amikor komolyan megfordult a fejemben, hogy elválok a férjemtől. Történt ugyanis, hogy amíg a tűző napon, felhevült testtel próbáltunk Emma lányommal homokvárat építeni, a férjem és Máté fiam megfogtak egy-egy vödröt, belemerték azokat a Balatonba és egy óvatlan pillanatban mind a két vödör rémisztően hideg és vizes tartalmát egy galád mozdulattal mind a hátamra zúdították. Mindezt egy ördögien gonosz kacajjal fűszerezve. Én meg, mint egy sértődött kislány, álltam ott sokkos állapotban, nem tudtam, hogy sírjak, vagy elszaladjak. Ha ugyanis valamit utálok, hát ezt… Végül 31 éves cula létemre, hogy inkább senki ne lássa félig már kibuggyanni készülő könnyeimet, elviharzottam, amilyen gyorsan és amilyen messzire csak tudtam. Tudom, gyerekesnek tűnik, de tényleg iszonyat nehezen szokom meg a hideg vizet, sose tartottam emiatt viccesnek azt, ha valakit csak úgy beledobnak vagy lefröcskölnek vele. És ha már itt tartunk: nagyon veszélyes is…

De ezt is feldolgoztam, túltettem magam rajta, nem adtam be a válópert. 🙂 Lassan vége a napnak, mehetünk vissza a szállásra, jöhet végre egy pici nyugi, pihenés. Szerencsémre a férjemmel a strandon is minden zökkenőmentesen, jól elosztva zajlott. Amíg az egyik az egyik gyerekkel, másik a másikkal volt el. Amíg az egyik eszik, a másik a gyerekeket figyeli. Amíg az egyik pakol, a másik öltöztet. Meg kell azonban jegyeznem: rossz látni, hogy sok helyen ez egyáltalán nem természetes. Anyukák háromfelé szakadva rohannak négy gyerek után, fújják fel az úszógumikat, miközben felverik a sátrat, sorban állnak a lángosokért és még Apának is hozzák az újabb hideg söröket. Akrobatikus mutatványaikat az otthoni előadások után természetesen a strandon is hibátlanul adják elő. Azért 2019-ben jó lenne, ha egyre több előadásban vennének részt az apák is. Van már ilyen, persze, látom, egyre több. De jó lenne még több. És akkor talán egyre kevesebb házasság nyaralás végződne válás nélkül. Talán. (Természetesen tisztelet a kivételnek, tudjátok, hogy nem nektek szól, akik valószínűleg ezt olvassátok.)

Szóval bevallom őszintén, a várthoz képest egész jól megúsztuk (haha, megúsztuk – értitek!?) a strandolást (is) válás nélkül. Kommunikáció, „munka”megosztás, törődés, segítőkészség, odafigyelés a másikra. És nem csak a strandon.

Jövőre, veletek, ugyanitt, Cukikáim!

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
1 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET?
 AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY
 MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON
 ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Regisztrálj az oldalra, és most egy extra lehetőséggel is megjutalmazunk!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

A regisztrálás most INGYENES és CSAK 20 másodperc!

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

képernyő hatásai

Kipróbáltam, mi történik, ha 1 hónapig nem engedem tévézni a gyerekemet

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
61 szavazat
Top
1
szoptatás

Undorodott a szoptatástól, most magyar nők tízezreinek segít, akiknek nem megy a szoptatás

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
35 szavazat
Top
2
házi feladat

Majd a szülők elmondják: ezért nem kéne házi feladatot adni az általános iskolás gyerekeknek

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
11 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek