Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

gyermekbántalmazás

Szinetár Dóra: „Rettenetes volt látni, ahogy a saját anyja az utcán üti-vágja a gyerekét!”

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
19 szavazat

Az UNICEF Magyarország jószolgálati nagykövetévé nevezte ki Szinetár Dórát. Így D. Tóth Kriszta mellett elismert közéleti személyiségként már ő is segíti a szervezet munkáját, hivatalosan is, mivel egyébként már évek óta elkötelezett önkéntesük.Jószolgálati nagykövetként a jövőben még aktívabban vállal azonban szerepet az UNICEF Magyarország kampányaiban, a főbb üzenetek kommunikációjában, például a családon belüli erőszak vagy a gyermekbántalmazás ügyében, hogy Dórát idézve a gyerekek is tudják, hogy igenis joguk van ahhoz, hogy ne üssék meg őket.

Elolvasom
receptek
Fotó: Getty Images
2019.08.15

Húsleves, töltött paprika, túrógombóc – Egészségtudatosabb receptek a család kedvenc ételeihez

Olyan ételt készíteni, ami az egész családnak ízlik, sokszor kihívás lehet. Apa a húsra eszküszik, az egyik gyerek épp a „semmit” fázisban van, a másik pedig pont akkorra gondolja meg magát, mikor kész lett az általa kért vacsora. Ha sikerül is konszenzusra jutni és tudod milyen fogás kerüljön az asztalra, amit mindenki szeret, tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindenképp kímélőbb verziót készíts belőle.

Összegyűjtöttünk pár klasszikust, ami könnyen beszerezhető alapanyagokból viszonylag időhatékonyan elkészíthető, nagyok és kicsik is szeretik és egy kis csavarral egészségtudatos étrendbe is beilleszthető.

Marhaerőleves

Nincs vasárnapi, családi ebéd húsleves nélkül. Ha azt hiszed, hogy mindenképp tyúkból érdemes készítened, mivel a csirkehús a legdiétásabb, nagyon tévedsz. Mutatunk egy ízletes, ám egészségesebb verziót – marhából. Pár apró változtatás csodákra képes!

Hortobágyi palacsinta

Annak érdekében, hogy ez az étel kicsit könnyebb legyen, két összetevőn érdemes variálnod. Először is válassz soványabb húst, ezzel a zsírtartalmat alaposan vissza tudod szorítani, a palacsintát pedig fehérliszt helyett zabliszttel helyettesítsd. Ez nem von le az ízélményből, de a magas rosttartalomnak köszönhetően sokkal egészségesebb lesz mint az eredeti verzió. A teljes receptet az új SPAR Életmódkönyv – Klasszikusok egészségtudatosan című könyvben találod!

Töltött paprika

Nektek is ez az egyik kedvenc klasszikus magyaros ételetek? Nézd meg videónkat, amelyben megmutatjuk, milyen alapanyagból, hogyan tudnád egészségesebben elkészíteni úgy, hogy az íze gyakorlatilag semmit ne változzon az eredetihez képest.

Túrógombóc

Ennél a desszertnél három kritikus pont fordul elő: a túró, a cukor és a zsemlemorzsa. Bár ezek az összetevők adják a fogás esszenciáját, mégsem kell megijednünk vagy lemondanunk róla. Zsírszegény túróval és nádcukorral könnyedén helyettesíthetjük a gombóc alapját, a „reform köntöst” pedig prézli helyett darált dióval érhetjük el – ami magas ásványianyag tartalmának köszönhetően kifejezetten jó hatással van a szervezetre.

Zabkeksz

Bármennyire is próbálsz figyelni arra, hogy tudatosan táplálkozzatok, időről időre valamelyikőtök megkíván egy kis nassolnivalót? Készíts otthon egészséges verziót! Használd fel a túlpuhult banánokat: törd össze villával, keverj hozzá apró szemű zabpelyhet és felkockázott étcsokit. A masszát adagolt sütőpapírral bélelt tepsire és süsd ropogósra.

A SPAR Életmódkönyv – Klasszikusok egészségtudatosan című könyvben számtalan hasonlóan izgalmas újraértelmezett recepteket találsz, ezen kívül pedig további életmód váltáshoz szükséges alapinformációkat és hasznos edzésterveket olvashatsz szakértőktől, amelyeket könnyedén alkalmazhatsz a mindennapjaidban.

A cikk támogatója a Spar.

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
6 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET?
 AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY
 MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON
 ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Regisztrálj az oldalra, és most egy extra lehetőséggel is megjutalmazunk!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

A regisztrálás most INGYENES és CSAK 20 másodperc!

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

gyermekbántalmazás

Szinetár Dóra: „Rettenetes volt látni, ahogy a saját anyja az utcán üti-vágja a gyerekét!”

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
19 szavazat
Top
1
tudatos család

Régen szinte idegesített, hogy ezt csinálták a nagyszüleim, erre most ugyanezt csinálom én is

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
48 szavazat
Top
2
igenanya interjú

“99 hónap terhesség, 6-7 év szoptatás és 23 év pelenkázás van mögöttem”

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
20 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek