Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

igenanya interjú

„Olyan ez, mint egy érzelmi szauna!” Sok hullámvölgy, két változásra éhes anya és egy álom – mindenek felett!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
8 szavazat

Nemrég futottam bele az ittaSzezon!-ba, amiről sokáig gondolkodtam, hogy minek is nevezzem. Cégnek? Kezdeményezésnek? Startupnak? Vállalkozásnak? De a beszélgetésünk után igazából azt kell mondjam, ez annál sokkal több. Az ittaSzezon! két anyukája, a két Zsuzsi: Hámori és Répássy Zsuzsi olyan dologba vágtak bele, ami mindezeknél jóval tovább mutat. Nem csak összekötik a minőségi kistermelőket a tényleg minőségi és hazai termékeket fogyasztani akaró vásárlókkal, de ezáltal tudatosságra és lassításra is próbálják ösztönözni a vásárlókat amellett, hogy arcokat és történeteket raknak a termékek mögé - legyen szó sajtról, padlizsánról, egy üveg mézről vagy akár egy rekesz almáról. Szerintem már mondanom sem kell, hogy a szóban forgó Zsuzsijaink mindketten édesanyák, akik egy teljesen más területről csaptak bele a hazai termelők és kicsit a modernkori piacozás világába. És milyen jól tették, mert mekkora nagy szükségünk volt rájuk és az ittaSzezon!-ra! Olvassátok el a velük készült dupla interjút, és nem lesz kérdés számotokra sem, hogy miért írtam ezt.

Elolvasom
kamaszkor
Fotó: Getty Images
2019.10.18

Kamaszfiút nevelni nem könnyű, hát még elvált anyaként…

Ő a kamaszkor küszöbén, én a változókor elején. Félszavakból is félreértjük egymást. Érzelmi világunk ellentétesen hullámzik, mint apály és dagály. Ha nem ő hördül fel valamin, akkor én. Ha ő fázik, nekem melegem van. Ha én mennék, ő el sem indulna. Mégis, még így is kibírjuk és szeretjük egymást.

Ez a cikk az Éva egy korábbi lapszámában jelent meg.

– Bevettem az anyaűző tablettát! – jelzi a fiam, hogy húzhatok a munkahelyemre, bekapta a legutóbbi betegsége miatt szedendő gyógyszerét, és különben is, így nyár végén egyedül is eljut a kocsival tízpercnyi, busszal egyórányi távolságra lévő pingpongtáborba.
– Már csak a kondenzcsíkodat látom! – emlékeztet fél perc múlva vigyorogva arra, hogy rég nem kellene itt lábatlankodnom, magában akar lenni még arra a kis időre, ami hátravan az indulásig, hogy ezredszer is kiolvassa
a Winnetou akárhányadik kötetét. (Hozzáteszem, csak azért nem a számítógép elé ül le, mert tegnap este menetrendszerűen azon is összevesztünk.)
– Már csak a holografikus kivetítésedet látom! – mondja röhögve, miközben rituális anyaűző unga-bunga táncot jár a bejárati ajtó résében, mit sem törődve azzal, hogy a szomszéd hogyan értelmezi ma reggeli búcsúzkodásunkat. (Bár talán hozzá is áthallatszanak esténként a nosztalgikus Star Trek-epizódok, melyekre a kiskamasz miatt most az egész család rá van kattanva.)
Ma épp jó kedve volt a kölöknek. Ritka, értékes pillanat! Meg kell becsülni.

Fáradt vagyok

Ez a fiam egyik jelmondata. És biztos így is érzi. Erre a legszívesebben azt mondanám, hogy igen, gyerekem, én is. Te tanulsz, én dolgozom. Aztán te házizol és én is házizom. De azt szeretném, ha a te házi feladatod után segítenél nekem az én házi munkámban – mert az tulajdonképpen nem is az enyém. Közös. Mint a tiszta ruha, a tiszta lakás, a kész étel.
Sajnos, mióta felolvastam neki Vekerdy Tamás egyik interjúját, amelyben szerepelt a kamaszok fiziológiás lustasága kifejezés, ott az adu ász a kezében. Remekül érvel ezzel a tudományos szakszóval. Tudja, hogy ő lehet fáradt. És az is.

Unalmas

Ez a másik mantra, amit nem tud elégszer hangoztatni. Na meg azt, hogy: „az nem érdekel”.
E kettő együtt a hormonok diktálta hullámvasúttal vidám fordulatokat hoz az életünkbe. A kamaszt ugyanis nehéz kirángatni a saját (otthoni) világából, míg a kapuzárási pánikban élő anyja örökké csak menni akar. Például amikor nyár közepén a Múzeumok Éjszakájára elszántan terveztem a család programját…
Anya: Lelkesen átfésül ezernyi lehetőséget, és eleve olyanokat ajánl, amelyek szerinte tetszhetnek a fiának. Többet is, hogy lehessen választani.
Kamasz: Húzza a száját, mert legszívesebben nem menne sehova, inkább egész nap otthon döglene. Majd nagy kegyesen rábólint egy makettes bemutatóra (nem túl nagy már ehhez?), végül megállapodik a Matematikai Csodák Palotájánál.
Anya: Esélytelenül ugyan, de megpróbál vonzóvá tenni pár irodalmi műsort, bár érzi a vesztét… hogy társadalomtudományi érdeklődése idén is háttérbe szorul. (Már nem sokáig kísérgetheted, menjetek oda, ami őt érdekli, pár év múlva úgyis külön utakon jártok – anya nővére utólag így vigasztalta anyát.)
Anya: Másnap újabb lehetőségeket kutat fel, hogy még korábban robbanthassa otthonról a lusta kamaszt. Hogy már kora délutántól „múzeumokéjszakázhassanak” késő estig. Rengeteg szuper programot lát, úgy érzi – mint életében oly gyakran –, hogy nagy szüksége lenne Hermione időnyerő nyakláncára, mert így egy időben több helyen is ott lehetne. Megtalálja a legós programot a Magyar Nemzeti Galériában.
Kamasz: A legó mindent überel (nem túl nagy már ehhez?), különben is,
a Matematikai Csodák Palotája ma már nem érdekli. (Ki érti ezt? Tegnap még az volt a nyerő.)
Anya: Oké, akkor a legóval kezdünk, utána lesz még a Galériában ez meg az… tárlatvezetés, kupolalátogatás, koncert, színház… (Még szerencse, hogy a párom mindenevő.)

Szeszélyesség

Miután úti célt változtattunk a kedvéért (bár az első is az ő választása volt),
a kamasz újra fittyet hány eredeti tervére és a színesen hívogató kockák csábítására, s lecövekel a hátrányos helyzetű nyíregyházi fiatalok projektjénél. Kitartóan rakja össze velük a legszürkébb, legegyszerűbb, legunalmasabb legókombinációkat, hogy hajnali két óra előtt meglegyen a kitűzött cél, a Majális egyik részletének színben leegyszerűsített, már-már monokróm legómásolata. Nem tudom, Szinyei Merse Pál mit szólt volna e buzgósághoz, én mindenesetre meglepődtem. Azon meg végképp, ami ezután jött:
– Mehetünk!
– Merre? Hova?
– Haza.
– Dehogy megyünk haza! Van itt még egy csomó látnivaló.
– Engem vigyetek haza, aztán ti visszajöhettek.
– Szó sem lehet róla! Te választottad ezt a helyet. Most itt maradunk, és… (kapkodva sorolom az összes lehetőséget, ami egy szuszra az eszembe jut).
A kamasz megsértődik. Öt perccel később és három emelettel feljebb már vígan tekereg az önismereti játék útvesztőjében. Aztán végigtanulmányozza Odüsszeusz kalandjait a középiskolások fantáziadús vendégalkotásain. Fél órával később már két marlenka süti és egy tea mellett vicces találós kérdéseket tesz fel nekünk az általa csak „patikusnak” titulált Csontváry Kosztka Tivadar óriásfestménye kapcsán. Még visszamegy a nyíregyházi csapatnak Majális-darabkákat gyártani. A kamasz él. És visszaél. Az anyja is. Nem is engedi haza este 11 óra előtt. Tanuljon meg bulizni az a gyerek!

Hiúság

A fiam lassabban öltözik fel reggel, mint én. Fontos neki, hogy a zoknija illik-e a pólójához, nézegeti a tükörben, hogy van-e pocakja, és aggódik, mert szerinte nem egyforma a két füle meg a két orrlyuka. Én néha dühöngök, néha meg nevetek rajta, de sokszor a türelmetlenségem és a robbanékonyságom (melyen a változókor, úgy tűnik, csak ront) elindít egy mélyre zuhanó lavinát. Az egymásnak feszülés időnként olyan mértéket ölt, hogy kiabálás meg sírás lesz a vége. És ez árt az igazolványképeknek is.
Ahány igazolványa van a gyereknek, annyi arcképe, és ahány arckép, annyi dráma a fotózás előtt. Ha a diákigazolványára nézek, eszembe jut az arckifejezéséről, hogy a fénykép készítése előtt végigbőgte a Mammuthoz vezető utat. Miért? Mert végig csepültem a számítógép-függősége miatt. Nyilván akkor sem tudott idejében leválni a „köldökzsinórról”…

Az ügyintéző halála

– Kihozod belőlem a sárkányt – mondom, miközben az okmányiroda felé tartunk (most épp mindketten a személyinket újítjuk meg).
– Te meg depressziós egysejtűt csinálsz belőlem – válaszol önérzetesen (idei kedvence a biológia).
Sajnos nem villan be a diákigazolvány-kép múltkori, baljós története. A klimax feledteti velem a belső hangot: jó lesz vigyázni! Megnyugszom, hogy végre ezt is elintézzük, és ősbizalommal közelítek a hivatal felé drága egy szem utódommal. Még nem tudom, hogy remek párosunk akaratlanul is kikészít majd egy ártatlan ügyintézőt.
Míg engem fotóznak, megjegyzik, hogy a szülőknek általában nem szokott tetszeni a kamasz gyerekük igazolványképe. Azt hiszem, elültették a bogarat a fülembe…
A fiam az első képen mogorván összezárja a száját. (Előzetes vitánk nyilván megtette a hatását.) Neki ez megfelelne, de én elbizonytalanodom. Olyan helyes ez a kölyök az életben! Megkérem az ügyintézőt, csináljunk még egy fotót. A fiam morcosan beleegyezik, de a második próbálkozás eredménye már szerinte is vállalhatatlan. Nem csoda, amilyen lelkesedéssel ment vissza a fülkébe…
Kis huzavona után maradunk az elsőnél. A számítógépes rendszer azonban már nem tudja használni az első képet. A fiam dühöng, miért beszéltem bele, ez az ő személyije, az ő arca, az ő fényképe! Az ügyintéző – összeszokott kettősünkre való tekintettel – felajánl egy harmadik lehetőséget. A kép szerintem jó, a fiam szerint itt röhejes a haja. A számítógépes rendszer kiakad: három fényképpel még senki sem próbálkozott. Az ügyintéző izzad, és elölről kezdi a folyamatot. A rendszer újra visszadobja a kérést. Lehet, hogy lőttek a személyi igazolványnak? Másfél órával az érkezésünk után végül leharcolva fordulunk ki az iroda ajtaján, magunk mögött hagyva egy megtépázott idegzetű nőt, aki egy életre megemleget minket. Ide se jövünk vissza többet!

Demencia

Időskori? Ugyan! Kamaszkori! Bár hozzáteszem, a fiamnak ehhez is lenne hozzáfűznivalója. Annyi biztos, hogy a „Hányszor mondjam?” nem csak a Janikovszky Éva-könyvekből és a kisgyermekkorból ismerős. Mert amit a gyermek tizenéves koráig megtanult, azt mintha most mind egy csapásra elfelejtené. Hogy merre van a szennyesláda. Hogy be kellene venni a vitamint. Hogy várom az sms-ét. Hogy jó lenne eltenni a tiszta ruhát. És megágyazni. Meg rendet rakni a szobájában. Arról nem is beszélve, hogy leszedhetné maga után az asztalt. És a reggelit is össze tudná már ütni! Ó, szent türelem, aki sohasem voltál az enyém! Mekkora szükségem is lenne most rád!
– Minek mondasz el mindent annyiszor? Tudom, már mutattad! Ezt már kérdezted! Miért ismétled magad? – hallom nap mint nap a nevelő célzatú mondatokat. (Lehet, hogy neki is meg kellene írnia, milyen az érem másik oldala?)

Pöfeteggomba

Én robbanok, ő is robban. Én már rég pántosban aludtam a nyári éjszakában, ő meg még nem bírta levedleni a hosszú ujjú pizsamát. Reggel még ágyba várná a kakaót, de este alig bírom az ágyba könyörögni. A mobilja talán már hozzá is nőtt a kezéhez, és a gépezésen túl mintha nem lenne életcélja. Ha jó kedve van, pöfeteggombának hív. Ha rossz kedve van, mások vigasztalnak engem a boltban (akikről aztán kiderül, hogy ismerik a dörgést és láttak már cifrábbakat is: szintén kamasz gyerekük van).
Határozott, elutasító, érzékeny. Akárcsak én. Időnként szeretetből megharap. Akárcsak én őt.
Hogy eljutott-e a pingpongtáborba? Hát persze! A megállók felújítása miatt a buszok nem álltak meg, így kénytelen volt gyalogolni három megállót. Aztán átszálláskor véletlenül az ellenkező irányú buszra szállt fel. Miután ment vele egymegállónyit, észbe kapott, és visszagyalogolt. A helyes irányba menő busz viszont lerobbant, így ismét gyalogolni kényszerült. A finisben végül felhívott, és mindezt röhögve elmesélte. Mert aznap véletlenül épp jó kedve volt.
Ritka, értékes pillanat. Meg kell becsülni.

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
3 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET?
 AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY
 MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON
 ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Ha most regisztrálsz, nem csak ingyen olvashatod az összes prémium családi tartalmunkat, de megajándékozunk a Gyereklélek hiszti hangosmagazinjával is!
A regisztráció ráadásul ingyen van és maximum 20 másodperc!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

igenanya interjú

„Olyan ez, mint egy érzelmi szauna!” Sok hullámvölgy, két változásra éhes anya és egy álom – mindenek felett!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
8 szavazat
Top
1
külföldi oktatási rendszerek

Házi alig, iskolakezdés 9-kor és még 8 ok, amitől világbajnok a finn iskola

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
293 szavazat
Top
2
mozaik család

Igaz történet: Így fog össze két volt feleség, hogy a harmadik feleség látássérült fiát segíthessék

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
19 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek