Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

külföldi oktatási rendszerek

Házi alig, iskolakezdés 9-kor és még 8 ok, amitől világbajnok a finn iskola

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
491 szavazat

Alig van házi feladat, nincsenek különórák, később kezdődnek, de korábban fejeződnek be az iskolában töltött napok, a finn diákok mégis minden nemzetközi mérésen, teszten az élbolyban végeznek. Elmondjuk, hogyan csinálják.

Elolvasom
az év apája
Fotók: Apa magazin/Dif Ferenc
2019.10.19

“3 évesen nem tudott járni, és egy doki azt mondta, hogy soha nem is fog. Nem adtuk fel!” 4 apa, 4 igaz történet

Számos remek apát és történetet ismerhettünk meg Az év Apája díj kapcsán az elmúlt években. Most következzen 2018-ból a legjobbak közül négy apa története.
fotó: Dif Ferenc

Martossy Lajos
Lányai: Nóri (27) és Anett (21)

A lányok már csak akkor szóltak, hogy beneveztek Az év Apája versenyre, amikor már indulni kellett, szóval alaposan meglepődtem. Jól éreztük magunkat a fotózáson, most jól átkerültem a kamera másik oldalára, hiszen fotósként dolgozom hosszú évek óta. Ez többek között azért volt jó választás, mert így több idő jutott a lányokra, amíg kicsik voltak. Nóri születése után nem sokkal szűnt meg a főállásom, emellett már akkor is foglalkoztam fényképezéssel. Döntenem kellett, hogyan tovább – végül azt választottam, hogy amikor kell, a gyerekekkel vagyok, amikor pedig van idő, fotózom. Nem volt mindig könnyű megoldani, megteremteni az egyensúlyt, de volt segítség, délutánonként például gyakran a nagymamák vagy a nagypapa hozták el a gyerekeket. Sokat tudtam a lányokkal lenni, ott voltam a legfontosabb alkalmakon, tudtam szurkolni nekik és támogatni őket.

Bár a munkavégzés mikéntje érződött is a családi kasszán, ma sem cserélném el semmire azokat az éveket.

A feleségem mindig pénzzel dolgozott – postán és bankban is –, ezért az ő munkája nem engedte meg azt, hogy bármikor ugorjon, ha például megbetegedtek a lányok. Sokat dolgozott ülve, aminek következtében kétszer is meg kellett műteni a gerincét. Tíz éve még komplikáció nélkül zajlott a beavatkozás, gyorsan vissza tudott térni a munkába. Két évvel ezelőtt azonban hét műtéten kellett átesnie, közben megsérült egy érzőideg és az egyik műtét során baktériummal megfertőződött – azóta folyamatosan fájdalmai vannak. Nem tudja felemelni az első unokánkat, aki már lassan egyéves. A kicsi pont az első hó érkezésére már tudott ülni, úgyhogy azonnal feltettük a szánkóra, és már készültek is a karácsonyi fotók.

Amikor kicsik voltak a gyerekek, többnyire éjjel dolgoztam. Nóri elég sokszor volt beteg, olyankor én vittem orvoshoz. Amikor megszülettek a lányok, én fürdettem le őket először a születésük után, én hordtam őket oviba és iskolába is. Nagyon apásak voltak, bár ezt később már nem szívesen mutatták, például a buszra várva már érezhető volt, hogy arrébb húzódnak kicsit. Alsóban még integettek az ablakból, később már nem. Előfordult, hogy ki akartak sminkelni, és hát mit lehet tenni, engedtem. Voltak persze nehéz időszakok, de ezek gyorsan elmúltak. Ilyenkor belül mosolyogtam, és igyekeztem megértő lenni. Jön a középiskola, próbálja megmondani a nagylány, hogy mi legyen, próbál irányítani és szól, hogy szeretne bulizni. Megígéri, hogy ekkor és ekkor otthon lesz, aztán mégsem – talán ez nehezebb volt. Ők persze úgy érezték, hogy bár ritkán, de tudok nagyon szigorú is lenni, ami szerintük működött is. Ha nem értek haza időben, vagy nem úgy ment a tanulás, akkor rájuk kellett szólni, de én közben persze végig azon gondolkoztam, hogy mennyire legyek szigorú, mert valójában nem ment az olyan könnyen.

A feleségem veszélyeztetett terhes volt mindkét lánnyal, fél-fél évet bent töltött a kórházban szülés előtt, ezért én intéztem a napi dolgokat: mostam, főztem neki, óvodába mentünk, takarítottam, vasaltam. Csak azért is meg akartam mutatni, hogy nekem nem kell segítség.

A helyzet egyszerűbb volt, amíg Nórit, a nagyobbik lányt vártuk. Anettnél már nehezebben ment, hogy a nagyobbikra is vigyázzak és a feleségemnek is segítsek. Nórival még nem apás szülés volt, mert bár minden reggel bementem meglátogatni a feleségem, egyik nap azt monda, hogy nem kell jönni munka előtt, menjek nyugodtan dolgozni. Amikor másnap reggel munkába tartottam busszal és elhajtottunk a kórház mellett, én mit sem sejtve néztem az épületet, hogy ott van bent a feleségem, ő pedig éppen akkor ölelte magához először Nóra lányomat, amit csak délután tudhattam meg. Anettnál már bent tudtam lenni, vittem kamerát is, de annyira el voltam foglalva, hogy a doki kérdezte meg, hogy nem akarom-e bekapcsolni. Nóra már férjhez ment, elköltözött, családja van, Anett pedig egyetemen tanul, kollégista. Manapság már ritkábban tudunk találkozni, de könnyebb a kapcsolattartás, mint régen, mert ott az okostelefon; ha unokahiány van, csak szólok, hogy küldjenek egy fotót.

A születésük előtt nem döntöttem el, hogy ilyen vagy olyan apa leszek, hogy ezt vagy azt nem csinálom. Egyszerűen csak jó apa akartam lenni.

fotó: Dif Ferenc

Spengler Zoltán
Fia: Thomas (12)

Egy átlagos napunk reggel öt és hat óra között indul. Vagy Thomasra kelünk, vagy a süket macskára. Autista gyerek, aspergeres anyuka, süket macska, és szerintük én lógok ki a sorból! Thomas iskolába jár, és reggel általában elkésünk, pedig mi lakunk a legközelebb a sulihoz. Délután általában a feleségem megy érte, mert én még dolgozom a családi vállalkozásban. Hétvégén annyiban más a program, hogy szombat délelőttönként a Suhanj! Alapítvánnyal edzünk a Margitszigeten – saját lábain három kilométert is le tud futni, futókocsival pedig többszörös félmaratonista. Az első kiskört inkább futókocsival teszi meg, a második megy saját lábon. Sokat kirándulunk, imádja a Hármashatár-hegyet, amit otthonról mindig lát. Hétvégenként én szoktam főzni, de ha nincs hozzá kedvem, akkor valamelyik franchise-láncot látogatjuk meg. Ennyit a szülői elvekről, igaz? Pizzát is szoktunk ilyenkor enni, mert elkezdtünk régebbi sorozatokat nézni, és most tartunk a Jóbarátoknál, amiben Joey mindig pizzát rendel.

Az életünket nagyrészt Thomashoz igazítjuk, ez a munkánkra különösen igaz. Egy kis takarítóvállalkozásunk van, valamint egy kis építőipari cégünk. Annyira kicsi, hogy inkább azt mondanám, mi csináljuk, és van néhány segítőnk. Az életünkben mindig jelen volt a vállalkozás, de igazán Thomas miatt erősödött meg. Óriási előny, hogy ott lehet hagyni a többieket, hogy dolgozzanak, így a mi életünk szabadabb. A vállalkozásoknak köszönhetjük, hogy szinte minden fejlesztést meg tudunk adni Thomasnak, a futás mellett tud járni lovagolni, úszni, jógázni. 

Koraszülött volt, de nem látszott rajta semmi különös. Aztán először mozgásszervi gondok voltak, az első jeleket két hónapos korában vettük észre, de nagyjából egyéves korára jutottunk el egy olyan orvoshoz, aki mondta, hogy sajnos nagy a baj. Orvostól orvosig jártunk, miközben szaladtak az évek. Nehéz volt feldolgozni, hogy gond van, csak nem tudjuk, hogy mi.

Egyéves korában azt hittük, háromévesen behozza, kétéves korában már azt hittük, hogy ötévesen behozza. Hároméves korában még nem tudott járni, és ekkor egy doki azt mondta, hogy soha nem is fog. Nem adtuk fel, hétfőtől szombatig minden nap fejlesztésre jártunk, lett egy kutyája, aztán egyszer csak felállt, majd azonnal elkezdett futni, és azóta sem állt meg. Betti a társa lett és a legjobb barátja. Neki köszönhetjük, hogy Thomas egyáltalán mászni kezdett, hisz másfél évesen még kúszni sem tudott – ennek a kutyának köszönhetjük, hogy felállt, hogy be mert menni idegen helyekre és még sorolhatnám.

Mindeközben azt vettük észre, hogy kiszorulunk a társadalomból. Még nem tudtuk, hogy miért más Thomas, de folyton ugrált, hangoskodott, hangokat adott ki, és amikor egyszer elmentünk vásárolni, ránk szóltak, hogy mit képzelünk, hogy egy ilyen gyereket behozunk a boltba. Talán ezek miatt is inkább éljük a mi kis életünket, járunk a mi iskolánkba, a Suhanj!-hoz, és tök jól elvagyunk ebben a párhuzamos világban. Éltünk külföldön, és azt látjuk, hogy az elfogadásban még el vagyunk maradva. Jártunk érzékenyítésre Thomasszal, és azt látom, hogy a fiatalok sokkal elfogadóbbak. Integrált iskolában tanulnak, ezért van fogalmuk, látják a tévében, a mesében, hogy nem mindenki egyforma. Egy időben el akarták takarni azokat, akik valamilyen fogyatékossággal élnek, intézetben kezelték a sérült embereket, vagy otthon voltak az anyjukkal. Amikor a fiatalabb generáció felnő, akkor normálisabb, elfogadóbb világot tudnak majd teremteni. Van hova fejlődni, pont ezért építjük a kis életünket, ezért csinálunk alapítványt, ezért tervezzük Thomas és sorstársai suli utáni életét. A terv az, hogy létrehozunk egy autistafarmot, ahol tudnak dolgozni, állatokkal foglalkozni, kertészkedni. Remek külföldi példákat láttunk erre.

Az utolsó utáni pillanatban tudtam meg, hogy a feleségem jelölt, így már nem lehetett nemet mondani. Én mindig kerültem a nyilvánosságot, a feleségem már kicsit kevésbé, de mivel Thomasnak lesz egy alapítványa, így vagy úgy, de a nyilvánosság hozzá fog tartozni az életünkhöz, ahogy valamennyire eddig is tartozott. Hogy mit tanácsolok autista gyermeket nevelő apáknak, szülőknek? Próbáljatok meg minél több időt a gyerekkel tölteni. Az elfogadás után kinyílik a közös világotok, beléptek az ő világába. Azt kérdezitek magatoktól, hogy miért velem, miért így, menjünk és kérdezzünk meg egy másik, harmadik, negyedik orvost is. A kérdés valójában az, hogy te mennyi idő alatt fogadod el, mert onnantól lehet meglátni ennek a szépségét.

fotó: Dif Ferenc

Dr. Nyilas István
Lánya: Gréta (6)

A cikk folytatásához kérjük, regisztrálj!

Érdekel a folytatás? Ha most regisztrálsz, nem csak ingyen olvashatod az összes prémium családi tartalmunkat, de megajándékozunk a Gyereklélek hiszti hangosmagazinjával is!
A regisztráció ráadásul ingyen van és maximum 20 másodperc!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
7 szavazat

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

külföldi oktatási rendszerek

Házi alig, iskolakezdés 9-kor és még 8 ok, amitől világbajnok a finn iskola

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
491 szavazat
Top
1
mozaik család

Igaz történet: Szülés után az exem és a vőlegényem együtt vittek haza a kórházból

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
9 szavazat
Top
2
házassági évforduló

Üzenet a feleségemnek a házassági évfordulónkra

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
6 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek