Created with Sketch.
Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

beteg gyerek

“Néha elképzeltem, hogy a testvérem arcára szorítok egy párnát, hogy vége legyen” – Gyermekkor egy beteg testvér árnyékában

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
3 szavazat

Amikor beteg gyerek születik a családba vagy baleset miatt válik fogyatékossá, az egész családi egyensúly felbomlik és gyakran az egészséges testvér is belebetegedik a szituációba. Elvész a gyermekkora, nem jut rá idő, figyelem és még panaszkodnia sem szabad, hiszen ő egészséges.

Elolvasom
szégyen
2019.08.16

Az én történetem: „Szégyent hoztál rám!” – mondta apám az iskolai fellépésem után, majd otthagyott, egyedül

"Szégyen és gyalázat" címmel olvasható a Gyereklélek magazinban egy szenzációs írás a szégyenről, annak hatásairól, néhány konkrét, kézzel fogható tanáccsal együtt, szakértőktől. Kötelező olvasmány minden szülő számára (mondjuk szerintem önmagában az egész magazin), már csak azért is, hogy a jövőben egy gyerek se nőjön fel úgy, hogy a szégyen szót meghallva az én történetemhez hasonló jusson az eszébe a saját gyermekkorából.

13 éves voltam. Ének-zenei tagozatos általános iskolába jártam, ahol, mint minden tanév végén, úgy akkor is: év végi nagy koncert volt. Szinte mindenki fellépett. Ki zenekarral, ki kisebb kamara együttessel, ki a kórussal, ki szólisztikusan – mint ahogy én is, mivel zongoráztam. Édesapám ugyanis zongoraművésznek szánt. Engem mondjuk éppenséggel elfelejtett megkérdezni, hogy egyeznek-e az ő tervei az én álmaimmal, de ez már egy egészen más téma. De tehát mivel választási lehetőség nem volt, haladtam a rám kiszabott úton, csináltam, amit kell, gyakoroltam, gyakoroltam és gyakoroltam és felkészültem szépen minden vizsgára és fellépésre. Mint ahogy erre a koncertre is.

Bár rettenetesen izgultam. Tényleg. Nagyon. Izzadt a tenyerem, ahogy egyébként mindig, remegtek a lábaim, ahogy mindig és egyáltalán nem szerettem volna színpadra állni, mint mindig. De felkészült voltam, színpadra álltam és eljátszottam, amit el kell. Mint mindig. És akkor, ott, jól is. Egyetlen egyszer hibáztam, amit a többség észre sem vett. Hatalmas tapsot kaptam, sőt, soha olyan nagyot korábban nem kaptam.

A színpadról lefele menet azonban még az addigiaknál is jobban izzadt a tenyerem és még annál is jobban remegett a lábam, mert tudtam, hogy ő biztosan nem tapsolt. Ő kiszúrta azt az egyetlen egy hibát. És tudtam, hogy számára így már az egész nem volt megfelelő, nem volt tökéletes. Csalódottságát a nagy taps se fogja enyhíteni.

“Ez meg mi volt? Ilyen rosszul még életedben nem játszottál! Szégyent hoztál rám… Látni sem akarlak!” – mondta apám a koncert szünetében, az előadásom után. Hasonló mondatokra számítottam, ám arra nem, hogy mindezt közönség előtt teszi majd. Általában az ilyet meghagyta mindig akkorra, amikor csupán négy fal és négy szem közt voltunk. Mint ahogy arra sem számítottam, ami ez után történt: sarkon fordult és hazament. Nélkülem. 

Őszintén máig nem tudom, hogy mi is történt pontosan utána. Csak halványan dereng valami arról, ahogy ülök egy lépcsőn és sírok, hogy vigasztalnak a többiek, diákok és tanárok, hogy ne foglalkozzak vele és higgyem el, tényleg jól játszottam.

És csak halványan dereng, hogy az este végén, már sötétben, egy másik család (de máig nem tudom, hogy kik) kísér el valameddig, ameddig legalább ismerős lesz a környék. Hogy egyáltalán hazataláljak. Hiszen olyan helyen volt a koncert, ahol korábban sosem jártam.

20 év telt el azóta. 20 év!! Ám, ha valahol meghallom a szégyen szót, vagy a sokak által sajnos még mindig gyakran használt “Nem szégyenled magad!?” szófordulatot, még mindig görcsbe rándul a gyomrom, mert azonnal ez az este jut az eszembe. És mióta elolvastam a Gyereklélekben a szégyenről szóló írást, már értem is, hogy miért.

Mindezt nem azért írtam le, hogy sajnáltassam magam. Tudom, hogy a történetem nem egyedüli, sőt, ennél sajnos sokkal, de sokkal rosszabbak is vannak. Azért írtam ezt le, mert jómagam a Gyereklélek magazinban olvastam először arról, hogy milyen káros hatásai is vannak hosszútávon egy gyerekre nézve annak, ha megszégyenítik. Pláne, ha pont a szüleik teszik ezt. Sok gyermek pedig aztán felnőve elköveti a legnagyobb hibát, hogy azt adja tovább a saját gyerekének, amit egykoron ő is kapott. És így visszük és görgetjük tovább a rossz és kártékony módszereket generációról generációra. Csak rajtunk áll, hogy megállítjuk-e ezt a lavinát és megadjuk-e a lehetőséget gyermekünknek arra, hogy a szégyen érzet megismerése nélkül nőjön fel.

A lapban található ‘Szégyen és gyalázat’ című cikk így kezdődik:

Ha mindannyian törölnénk a szótárunkból a megszégyenítő kifejezéseket, ez a világ sokkal szebb hely lehetne…

Tegyünk érte, mert mi tényleg tudunk tenni érte!

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
8 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET? AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Ha most regisztrálsz, nem csak ingyen olvashatod az összes prémium családi tartalmunkat, de megajándékozunk a Gyereklélek hiszti hangosmagazinjával is!
A regisztráció ráadásul ingyen van és maximum 20 másodperc!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Szólj hozzá!

avatar
  Feliratkozás  
Visszajelzés

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

beteg gyerek

“Néha elképzeltem, hogy a testvérem arcára szorítok egy párnát, hogy vége legyen” – Gyermekkor egy beteg testvér árnyékában

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
3 szavazat
Top
1
gyermekbetegségek

Lánc­betegek: 2 nap ovi, 2 hét otthon, betegen – íme a bűnösök!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
13 szavazat
Top
2
apaság

Leckék kezdő apáknak: A 10 legfontosabb dolog, amit tudnod kell a babavárásról és az apaságról

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
1 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek