Famiily
2019.07.23
- Olvasási idő 4 perc

Igaz történet: Viszlát állami iskola, nem fogsz hiányozni!

"Évekig mantráztam, hogy „ez biztosan máshol is így van”, és hogy a szegény tanárokat is meg kell érteni. Majd hirtelen elpattant valami. Miért is kellene minden áron? Azonnal rohantam a felvételi papírokat intézni." - Hogy miért és hogy jutott el olvasónk, Zsófia erre az elhatározásra, arról ő maga mesél. Íme az ő és fia története.

2019.07.22
- Olvasási idő 4 perc

„Anya, megmutatod a micsodádat?”

Tette fel nekem a kérdést nemrég a 4 és fél éves kisfiam, én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Ami viszont a legnagyobb baj, hogy a meglepettségtől válaszolni se. Rédei Zsuzsanna gyerekpszichológust kérdeztem arról, hogy mit is kellett volna tennem ebben a helyzetben.

2019.07.19
- Olvasási idő 2 perc

Aha, szóval ezért hagyják abba a babák a sírást, ha felállunk velük!

Kétgyermekes édesanyaként fogjuk rá, hogy talán már egész sok mindent tudok a gyerekekről. Mondjuk azt például nagyon – ugyanis a héten többször is emlékeztetett rá az 1 éves kislányom - , hogy ha sírnak, akkor eszembe ne jusson, még csak véletlenül se, ülve megvigasztalni őket. Azt azonban nem tudtam, hogy ennek mi az oka. Eddig. Te igen?

2019.07.17
- Olvasási idő 4 perc

Miért nem eszik (rendesen) a gyerekem?

Azt vettem észre, hogy a szülők körében az egyik kedvenc beszédtéma (őőőő… nem), hogy kinek mit eszik a gyereke. Mondjuk, elég gyorsan kivégezhetnénk a témát, mivel általában a többségnek az a válasza erre a kérdésre, hogy SEMMIT. De pont emiatt sajnos jó sokat tudunk beszélni róla annak érdekében, hogy megfejtsük: vajon miért nem? No, én most úgy döntöttem, megkérdezek egy nálunk sokkal hozzáértőbb személyt, Rédei Zsuzsanna gyerekpszichológust, hogy segítsen rájönni arra, hogy ugyan miért nem esznek ezek a gyerekek rendesen.

2019.07.08
- Olvasási idő 8 perc

„Itt az anyák bíznak az egészségügyben, ezért kevesen keresnek alternatív szülési megoldásokat”

Magyar anyák külföldön #1 - Főszereplőnk mondhatni kísérőnek ment ki párjával Svédországba, hogy amíg a férfi tanul, ő dolgozzon, nyelvet tanuljon, meg úgy egyáltalán: világot lássanak. Ez mind meg is történt, megspékelve a dolgot két édes gyermekkel és sok-sok mesekönyvvel. Íme Noémi története!

2019.07.06
- Olvasási idő 13 perc

„Fel is kell őket ám nevelni!” – állították meg az utcán az 5 gyermekes Vivient, aki pedig még egy hatodikra is igent mondana

Örömmel jelentjük be, hogy főszerkesztőnk, Zubor Rozália, vagy ahogy sokan ismerik: IgenAnya interjúsorozata mostantól a Famiily.hu-n folytatódik. Az első interjúalanya (itt) Boros-Spielmann Vivien, egy öt gyermekes édesanya, aki mesél többek között arról, hogy miért döntöttek a nagycsalád mellett, milyen öt gyermek édesanyjának lenni és arról is, hogyan szoktak reagálni az emberek, mikor megtudják, hogy 29 éves létére már ennyi gyermeke van.

2019.07.05
- Olvasási idő 4 perc

„Dührohamot kapott a fiunk, amikor angol helyett magyarul beszéltünk hozzá”

Eszter és férje is magyar. Éltek is, dolgoztak is külföldön, természetesen tökéletesen beszélnek angolul, amit mielőbb szerettek volna megtanítani gyermekeiknek is. És mivel születésüktől kezdve hallják ezt is, anyanyelvi szinten beszélik is az angolt. Eszterék nagyobbik fia azonban sokáig nem volt hajlandó magyarul se a szülőkkel, se a nagyszülőkkel beszélni.

2019.07.04
- Olvasási idő 3 perc

Így már próbáltad? Fejleszd gyermeked etetés, altatás, gügyögés és játék közben!

A születést követő 1000 nap a babák életében kiemelten fontos. Ilyenkor alakulnak ki ugyanis az optimális egészség, a növekedés és az idegrendszeri fejlődés egész életre való alapjai. Az UNICEF Magyarország ezért annak érdekében, hogy minél több kisgyerekes szülőnek tudjanak segíteni és megkönnyíteni ezt az időszakot, online mesterkurzust indított, ahol szakértők bevonásával adnak gyermekgondozási tanácsokat. Melyek a legjobb játékok? Milyen hatással van a kicsik agyára a „baba beszéd”? Ezekből osztunk meg most néhány nagyon hasznos tippet.

2019.06.25
- Olvasási idő 4 perc

Kukába a kidobóssal? Kutatók szerint agresszióra, elnyomásra nevel a tornaórák egyik kedvenc játéka

A kanadai Brit Columbia-i Egyetem kutatói szerint a kidobósozás egymás elnyomására, megalázására, tárgyiasítására és bántására ösztönzi és tanítja a diákokat.

2019.06.20
- Olvasási idő 6 perc

„Emiatt az egy dolog miatt örülök, hogy elváltam!”

Sokan válnak mostanában a környezetemben. Túl sokan. Sajnos. Ám arra a számomra furcsa jelenségre lettem figyelmes, hogy az elvált nőismerőseim szép sorban kezdik egyre jobban visszanyerni a régi „színüket”, az életkedvüket. Igaz, nagyjából csak minden második hétvégén – illetve esete válogatja, hogy ki miben állapodik meg az ex-férjjel -, de újra van idejük magukra, lehetőségük újra kimozdulni, nőnek és felnőtt embernek lenni, újra élni és nem csak anyarobotként működni. Kata őszintén mesélt nekem a visszakapott életéről, a hétvégékről, amelyeknek minden pillanatát igyekszik kiélvezni és arról, hogy miért nem csinálná vissza dolgokat.