Created with Sketch. Created with Sketch. Keresés
Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

császármetszés

Hány császárja lehet egy anyának? A hüvelyi szülés vagy a császár kockázatosabb? Nagy szaktekintélyű orvosok válaszoltak császármetszéssel kapcsolatos kérdéseinkre

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
2 szavazat

Sokan gondolják úgy, hogy a császármetszés úri hóbort, menekülési útvonal azon anyukák számára, akik szeretnék megspórolni a vajúdással járó fájdalmakat. A szakemberek ezt egyöntetűen cáfolják, hiszen ez egy komoly műtéti beavatkozás, amely kockázatokkal jár és a felépülési idő is hosszadalmasabb, mint hüvelyi szülésnél. Sajnos, még mindig rengeteg tévhit kering a császármetszésről, ezekről rántjuk le a leplet nagy szaktekintélyű orvosok segítségével. Kérdéseinkre Dr. Marics-Kutas Anna, Dr. Rácz Sándor, Prof. Koppán Miklós, a PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika orvosai válaszoltak.

Elolvasom
iskolakezdés
Fotó: Getty Images
2019.09.02

Kormos Anett: A szörny, akit iskolának hívnak

Az író–humorista összetéveszthetetlen modorában ír az első szülői értekezletről.

Ez a cikk az Éva magazin egy korábbi számában jelent meg.

Két lányunk már nagy. Annyira még nem, hogy eltartsák magukat és hogy kedves szüleiket karácsonykor földközi-tengeri luxushajóúttal lepjék meg, de annyira már igen, hogy a „csak úgy” puszik, simik, odabújások száma érezhetően csökkenjen.

Ezért a minap – inkább csak amolyan kísérleti jelleggel – felvetettem a férjemnek: talán itt lenne az ideje, hogy összehozzunk egy harmadik gyereket. Mivel elakadt a lélegzete, vérszemet kaptam, úgy tűnt, még egy jól eltalált mondat, és jönnek a víg özvegyévek. Úgyhogy magyarázkodva hozzátettem: csak azért, hogy legyen egy közös is. De nem várt hatást értem el, ugyanis a férjem ahelyett, hogy elriasztásul elkezdte volna felidézni az éjszakázásokat, a pelenkázásokat (mármint a gyerekeinkét) és az egyéb szülői terheket, inkább a gyártási folyamat örömeibe élte bele magát, és itt lehorgonyozva azon nyomban neki is állt volna a spontán családbővítési projekt megvalósításának. Úgyhogy kénytelen voltam én felhívni a figyelmét arra, hogy a gyártás iránti lelkesedése érthető bár, de kevés – lelkesedni kellene majd a termékért is. Ezt átgondolva mindketten rájöttünk, hogy elsősorban nem a korábban felsorolt klasszikus szülői feladatok tartanak vissza minket a szaporodástól, sőt nem is a lelkesedés hiánya, hanem a következő utód beillesztése a társadalomba: az óvoda, az óvodai beszoktatás és persze az iskola.

Miért nem érem meg a százat?

A nagyobbik lányomat két héten át szoktattam be az oviba. Ez azt jelenti, hogy két hétig bent ültem vele az ovis csoportban. Majd ugyanezt egy év múlva végigcsináltam a húgával is. Kétszer két hét ovisok között. Ovis széken. Ovisok között… ha ezt még nem mondtam volna. Meggyőződésem, hogy ha korábban hullok el, mint terveztem, tehát még a 99. életévem betöltése előtt, azt ennek a kétszer két hétnek köszönhetem.

De ha igazán őszinte vagyok (ami néha előfordul velem), nem emiatt, tehát nem elsősorban saját magam miatt nem bírom az ilyen váltásokat a gyerekeim életében. Hanem miattuk.

A két lányom teljesen más karakter. Nyilván tudnék írni egy több ezer oldalas regényt arról, mi mindenben térnek el egymástól, de a lényeg, hogy a nagyobbik alkalmazkodásban nem annyira erős (és most nagyon finoman fogalmaztam), a kicsi viszont nagyon is kompromisszumkész. Pont emiatt a nagyobbikat – a szóismétlések elkerülése végett hívjuk ezentúl Annának (ha már itthon is ezt szokta meg) – sokkal jobban féltem mindig a váltásoktól, mint a húgát. Ezért tavaly, amikor iskolát kerestünk neki, nem volt sok elvárásom, mindössze annyit szerettem volna, ha találunk egy olyat, ahol Anna jól érzi magát, és ahol olyan tanárokkal találkozik, akik nemcsak tanítják az olvasást, de esetleg művelik is. A fizetős elitiskolák eleve szóba sem jöttek. Sem a két tannyelvűek. Sem azok, amelyek hetven perc metrózásra vannak tőlünk. De az is kiesett a rostán, amelyikben egy olyan portás jött elénk, amelyik láthatóan csak azért nem kapott szerepet az Adams Familyben, mert megijedtek volna tőle a gyerekek. És kihullott az is, amelyiknek az igazgatónője kényszeresen vakarózva és tikkelve mesélt arról, hogy a gyerekek náluk nagyon jól érzik magukat, kivéve azt a néhányat, amelyiknek alacsony a stressztűrő képessége. De az sem volt éppen biztató jel, amelyiknek a faliújságján a következő hirdetményt olvastuk: „Ha egy felsős fizikailag vagy lelkileg bántalmazza alsós iskolatársát, az elfelejtheti az osztálykirándulást. A kicsi nem játék, még akkor sem, ha úgy néz ki.”

Szorul a hurok

Jó pár iskolát megnéztünk, mire megtaláltuk azt, amelyikbe még nekünk is jó érzés volt bemenni. Szóval választottunk. És vártam, hogy a döntés – mint a döntések általában – megkönnyebbülést hoz, de nem hozott. Minden nappal közelebb kerültünk az iskolakezdéshez, és én úgy éreztem, egyre csak szorul a hurok a nyakam körül. Olyan szavak, tárgyak kerültek hirtelen a képbe, amelyekre még nem voltam felkészülve. Iskolatáska, füzet, postairón, órarend, osztálynévsor és még sorolhatnám. Az ovis zsákot épp hogy megszoktam, most meg már jönnek itt nekem az ergonomikus iskolatáskával. Az első szülői értekezlet olyan volt, mint a szülési fájások. Azt hiszem, ez az arcomon is látszott. Nekem mindkét esetben ugyanaz a mondat lüktetett a fejemben: hogy még ne, még ne, még várjunk egy kicsit. Az első szülői az a gyomros, amiből az ember tudja, hogy már nincs visszaút, a gyerek iskolába fog járni, ebbe az iskolába, nincs kecmec. És a többi szülő? Én nem tudom, hogy csinálták, de úgy ültek ott, mint akik egyáltalán nem izgulnak. Profin. Volt, amelyik jegyzetelt is. Sőt! Mindegyik jegyzetelt. Ebből tudtam, hogy nekem is jegyzetelnem kell, úgyhogy gyorsan kértem papírt meg tollat. És tudjátok, melyik szülő a legkegyetlenebb?

A többgyerekes. Az a többgyerekes, amelyiknek már van iskolás gyereke is. Az mindennél durvább. Laza, és olyan szavakat használ, mint betűtartó, számolókorong, meg SZMK. Ő is jegyzetel, de ő csak azért, hogy emlékeztesse az osztályfőnököt arra, miről kell majd még beszélnie. És vannak kérdezők is. Persze a kérdéseket én csak eltompulva hallottam, valójában már elszakadtam a valóságtól, és az én babaméretű Annámat láttam, aki néhány hét múlva majd állig elmerülve ül abban a padban, amiben most én, és…. Nem érdekelt, hogy milyen ceruza kell, csak azt akartam tudni, hogy lesznek-e barátai és állon meri-e vágni azt, aki beszól neki, és megeszi-e majd az ebédet és nem vész-e el a folyosón, és…, és… ilyeneket.

Egy, két, há’: újra elölről!

Hazaérve a szülőiről persze én is játszottam a magabiztosat. Mintha tudnám, mi az a kivágólap meg ceruzafogó, és legfőképp mintha meg volnék győződve arról, hogy Anna majd nagyon jól fogja érezni magát, és semmi gondot nem fog jelenteni számára, hogy egy rakás tök idegen gyerekkel kell majd megismerkednie. Anyám, aki jól ismeri Anna ellentmondást nem tűrő természetét, azt tanácsolta, fonjak cukorkákat a hajába, úgy majd biztos lesznek barátai. Ez elsőre nem is tűnt rossz megoldásnak. De aztán nem fontam. Csak elkísértem az ajtóig, úgy tettem, mintha nem látnám, ahogy az iskolatáska majd’ szétfeszíti keskeny kis vállát, és néztem, ahogy végigbattyog a folyosón az osztályterem felé. És biztosra vettem, hogy egy óra múlva hívnak majd, hogy menjek érte, mert sír. De nem hívtak. Tehát nem sírt. Két héten át integettem neki még a sövény melletti betonszegélyen ágaskodva, ő meg nekem az osztályterem ablakán kihajolva. Aztán már csak én neki. Beilleszkedett. És lettek barátai. És jól érezte magát. Nélkülem is. Az aljadék.

És ekkor, ekkor éreztem először, hogy a hurok lazul a torkomon, hogy már nem fojtogat az aggodalom. Tudtam, hogy túl vagyunk a nehezén, tudtam, hogy a kisebbik lányom beiskolázása fele ennyi stresszt sem okoz majd. Tudtam. Csak rosszul. Mert most, hogy ő lesz elsős, legalább annyira féltem, mint a nővérét tavaly. Hiszen a nővére akaratos és önfejű. Nem is értem, mit izgultam. De Emma, Emma olyan kis szelíd és szerény. Olyan kis együttműködő és jó szándékú. Olyan érzékeny és csendes. El fogják nyomni. Be fogják csapni. Össze fogják törni. De ha mégsem, ha tegyük fel, mégis megússza ezt az egész rettenetet élve… hát kell ez nekem harmadszor is? Ez a sok aggódás? Ez a fojtogató hurok a nyakam körül? Talán… de csak ha sikerül elérnem, hogy az iskolában is legyen egy kéthetes beszoktatási időszak. Üsse kő, ha én egy kicsit korábban is patkolok el a tervezettnél.

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
70 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET? AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Ha most regisztrálsz, nem csak ingyen olvashatod az összes prémium családi tartalmunkat, de megajándékozunk a Gyereklélek hiszti hangosmagazinjával is!
A regisztráció ráadásul ingyen van és maximum 20 másodperc!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

császármetszés

Hány császárja lehet egy anyának? A hüvelyi szülés vagy a császár kockázatosabb? Nagy szaktekintélyű orvosok válaszoltak császármetszéssel kapcsolatos kérdéseinkre

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
2 szavazat
Top
1
életközépi válság

Életközepi válság és kamaszkori identitáskeresés együtt, avagy “tizenévesen előtted az élet, 40 felett viszont már a B oldal pörög”

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
9 szavazat
Top
2
növények

Légtisztító szobanövények, amiknek érdemes helyet keresni a lakásban

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
227 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek