Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

egészséges életmód

“A mi gyerekeink nem esznek semmi cukrosat!” Eszterék inkább hajléktalanoknak ajándékozzák, ha csokit kapnak valakitől

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
77 szavazat

Eszterék nagyon komolyan veszik a cukormentességet, ha a gyerekeikről van szó, akik még soha életükben nem ettek egyáltalán cukrot. Ők viszont szüleikként a legjobbat akarják a gyerekeinek és úgy gondolják, hogy a cukor az egyik legrosszabb dolog, amit adhatnak nekik.

Elolvasom
közösségi média
Fotó: Getty Images
2019.11.13

Ebből is lehet függőség: Mindegy, csak legyen lájk!

Instázás közben vizsgálták meg kaliforniai agykutatók amerikai kamaszok agyát és kimutatták, miért szippantja be őket a közösségi média, valamint azt is, hogy hogyan változik tőle a mentális egészségük.

A mai tinédzserek életében az egyik legnagyobb nyomás a közösségi médiából érkezik, ez pedig nem más, mint a 24 órás elérhetőség követelménye. A mai tinédzserek 75 százalékának van közösségi média profilja, 51 százalékuk naponta látogatja ezeket az oldalakat, egyharmaduk pedig naponta többször is felkeresi őket. A felmérés szerint négyből egy kamasz erős social media user: naponta legalább két közösségi oldalt is többször meglátogat. Miért? És melyek a közösségi média hatásai? Ezekre kerestük a választ!

Mit szól ehhez egy kamasz agy?

A közösségi médiától a legtöbb tini függővé válik, a Kaliforniai Egyetem agykutató központjának tanulmánya kimutatta, hogy a kamaszok agyát a lájkok száma izgatja: egyszerűen még többet akarnak belőle. A kutatás során funkcionális MRI géppel instázás közben vizsgálták 32 kamasz agyát: több mint 140 képet olyan képet mutattak nekik, amelyekről a srácok azt hitték, hogy a barátaik lájkolták őket, miközben a kutatók voltak azok. A felvételek kimutatták, hogy különösen aktív volt az agy jutalomközpontja, amikor az instázó kamaszok meglátták a lájkokat a képek alatt. A kutatók szerint ugyanezt a hatást általában az váltja ki, ha olyanokról látunk fotót, akiket szeretünk, vagy ha például pénzt nyerünk. Az agynak ez a területe különösen érzékeny a tinédzser évek alatt, valószínűleg ez magyarázza, miért szippantja be annyira a közösségi média a kamaszokat.

Milyen hatással van a mentális egészségre? Mik a közösségi média hatásai?

Kétségtelen, hogy a közösségi háló jelentős szerepet játszik a tinik szociális kapcsolatainak kialakításában és a technikai készségeiket is fejleszti. Fontos azonban azt is hozzátenni, hogy a kamaszok fejlődésben lévő agya még sebezhető, ebben a korban könnyen válhatnak függővé, hiszen nehezen tudják kontrollálni a képernyő előtt töltött időt. Így hamarabb érheti el őket a barátok befolyása, az online zaklatás, vagy a sexting.

Depresszió

Kutatások folynak arról is, hogy kapcsolatba hozható-e a depresszió kialakulása a közösségi médiával. A kutatók eddig arra jutottak, hogy azoknál az embereknél, akik több mint hét közösségi platformot is használtak, háromszor annyira állt fenn a depresszió kockázata, mint azoknál, akik csak két alkalmazást használtak. Az eddigi kutatásokból az is kiderült, hogy a közösségi média bármennyire is szól a kapcsolattartásról, sokan elmagányosodnak a hatására. Több különböző kutatás is arra mutatott rá, hogy a közösségi média hosszas használata depressziós tüneteket és alacsony önbecsülést eredményez a gyerekeknél.

Szorongás

A tinik általában minden érzelmet hatalmas amplitudóval élnek meg,ez alól a közösségi média sem kivétel. Nemcsak azt érzik, hogy összedől a világ, ha véletlenül nem elérhetőek, vagy nem válaszolnak azonnal egy üzenetre, de azt is, hogy tökéletes fotókkal, tökéletesen megírt posztokkal lehet csak megjelenni az egyes platformokon. Az örök online jelenlét miatt azok szoronganak a leginkább, akiknek széles baráti körük van a különböző platformokon. Eközben a kamaszok – különösen a lányok – egészen extrém módon aggódnak azon, hogy mit fognak róluk gondolni a barátaik, haverjaik, ha kitesznek egy képet magukról, tehát ez is csak fokozza a szorongásukat.

Alváshiány

A kamaszok ráadásul annyira elveszítik az időérzetüket chatelés és lájkolás közben, hogy sokszor hosszú órákon át nyomkodják az okostelefonjaikat és kvázi elfelejtenek időben lefeküdni aludni, vagy – ahogyan egy felmérésből kiderült – felkelnek az éjszaka közepén, hogy ránézzek a profiljaikra.

Márpedig az alváshiány pillanatok alatt megjelenik az iskolai teljesítményben és a napközbeni hangulatukban is, ebből a szempontból a 12-15 éves korosztály a legveszélyeztetettebb. Ugyanakkor azt is fontos tudni, hogy éppen a fejlődési szakaszuk miatt a tiniknek sokkal több alvásra van szükségük, mint a felnőtteknek.

Nagy kihívás a szülőknek kordában tartani a kamaszgyerekeik online jelenlétét, de muszáj felhívni a figyelmüket arra, hogy a chatelés nem váltja fel az élőbeszédet, a találkozót, az ölelést, a valódi kapcsolatot pedig ápolni kell.

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
2 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET?
 AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY
 MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON
 ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Ha most regisztrálsz, nem csak ingyen olvashatod az összes prémium családi tartalmunkat, de megajándékozunk a Gyereklélek hiszti hangosmagazinjával is!
A regisztráció ráadásul ingyen van és maximum 20 másodperc!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

egészséges életmód

“A mi gyerekeink nem esznek semmi cukrosat!” Eszterék inkább hajléktalanoknak ajándékozzák, ha csokit kapnak valakitől

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
77 szavazat
Top
1
újrakezdés

Na, erre még én se számítottam: Váratlanul újra beleszerettem a volt férjembe – Igaz történet!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
74 szavazat
Top
2
sztáranya

Julia Roberts őszintén a gyereknevelésről – érdemes őt meghallgatni!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
47 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek