Bezárás

Olvasóink kedvenc cikkei

egészséges életmód

“A mi gyerekeink nem esznek semmi cukrosat!” Eszterék inkább hajléktalanoknak ajándékozzák, ha csokit kapnak valakitől

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
75 szavazat

Eszterék nagyon komolyan veszik a cukormentességet, ha a gyerekeikről van szó, akik még soha életükben nem ettek egyáltalán cukrot. Ők viszont szüleikként a legjobbat akarják a gyerekeinek és úgy gondolják, hogy a cukor az egyik legrosszabb dolog, amit adhatnak nekik.

Elolvasom
tudatos család
Fotó: Getty Images
2019.09.17

Régen szinte idegesített, hogy ezt csinálták a nagyszüleim, erre most ugyanezt csinálom én is

Csak benő az ember feje lágya - még ha ehhez kell is harmincegynehány év – és rájövünk, hogy az az út, amin most járunk, nem a megfelelő út. Ellenben az, amit nagyanyáink csináltak és csinálnak, nagyon is az. Pedig hányszor fogtam a fejem azért a mondatáért, hogy „ne dobd ki kislányom, később még jó lehet valamire". Milyen igaza volt.

Az összes ágyneműjük tele volt ruhákkal. Az összes. Meg ágyneműhuzatokkal, meg lepedőkkel, meg törülközőkkel, meg rongyokkal. „Komolyan, Mama, minek takargatod ezeket? Csak a helyet foglalja!” – kérdezgettem tőle mindig. És ő mindig azt mondta és mondja még ma is, hogy majd jó lesz az még nektek.

És igaza volt. Emlékszem, amikor anyukám tinédzserkori trapéznadrágját hordtam én is az én tinédzserkoromban. Mert újra divat lett. Aztán a nadrágkosztümjét. Meg a pulcsijait. És a kabátjait…

Mindent elraktak. Mindenre vigyáztak. Mindent óvtak. Mindent próbáltak újrahasznosítani, de mindenekelőtt emlékszem, hogy a Papa mindent először megpróbált megjavítani, ha elromlott. És persze, általában sikerült is neki.

Ma már sajnos nincs Papa, nekünk meg ilyenre már nincs időnk. Vagy legalábbis ezt hajtogatjuk kifogásként. Elromlott a mosógép – veszünk egy újat, hiszen majdnem ugyanannyiba kerülne a szerelő. Elszakadt a nadrágom – veszek egy egy újat, hiszen nincs időm megvarrni.

Termeltek, gondoztak, locsoltak, megérett, leszedték, azt ették – a kertből szedett (tényleg!) piros paradicsomból lecsót főztek, még télire is, hogy aztán majd a legnagyobb hidegben is újra belekóstolhassanak a nyárba. Befőztek, szárítottak, lekvárt ettek, befőttet, házi ketchupot, savanyúságot, mindezt üvegbe eltéve, nem műanyagba, nem papírba, üvegbe. A 40-50 éves befőttesüvegekbe, amik közül sok most az én spájzomban pihen.

Emlékszem, a hatalmas kertben 10 méterenként volt egy-egy nagy hordó – felfogni az esővizet. Amivel aztán sokáig tudtak locsolni. A zöldség és gyümölcshéjak mentek a szomszédokhoz az ólakba az állatoknak. A ruhák, amiket már tényleg nem lehetett hordani, felszabdalva rongyok lettek és vagy zsebkendőként vagy törlőrongyként funkcionáltak évekig. (Értsd: a mai napig.) És emlékszem a hatalmas diófa leveleire, amitől olyan gyönyörű barnás vöröses színű lett egy pár hétre a Mama ősz haja. Nem festéktől, diófalevéltől.

Vászonzsákot használunk és csomagolásmentesen vásárolunk. Piacra járunk, szelektíven gyűjtjük a szemetet, komposztálunk, újrahasznosítunk, vegyszermentesen takarítunk, főzünk és nem rendelünk és igyekszünk minél inkább hulladékmentesen élni. Csináljuk, mert trendi, újdonság, tele vele az Instagram, pedig senki nem találta fel a spanyol viaszt, ahogy Wertan Sára is írta: “semmi újat nem fedezünk fel, csak visszanyúlunk nagyanyáink, dédanyáink 100 éves hagyományaihoz”.

És nyúljunk is vissza, mert jól csinálták. Nagyon jól. Leültem és összeírtam, mire emlékszem, mit csináltak máshogy a Mamáék és amire nem emlékeztem, megkérdeztem tőle. És közben figyeltem is, hogy tanulhassak, elleshessek még egy-két trükköt. Mert még nem késő sem tanulni, sem változtatni.

Szóval, így csinálták a Mamáék:

  • Újrahasznosítottak – a kekszes zacskó számtalan dologra volt jó. Miután kiürült, évekig jó volt például zöldbab tárolására a fagyasztóban.
  • Vászonzsákot használtak. Emlékszem, hogy például a mák, a fejtett bab abban volt tárolva.
  • Szelektíven gyűjtötték a hulladékot. Pedig annak idején nem voltak kék és zöld kukák. Mégis evidens volt, hogy a tejes dobozokat összelapítva, külön gyűjtik és külön a műanyag flakonokat – ha néha napján valamiért vettek.
  • Textil zsebkendőt használtak. Amiből volt szép alkalomra rózsás (kimosva, kivasalva!), és otthonra régi, már hordhatatlan ruhából kivágott és beszegett rongy.
  • Soha nem dobtak ki ételt. Megfőztek többfélét, 3-4 napig felváltva ették, de kidobni nem lehetett semmit. Még a száraz kenyérből-zsemléből is prézlit daráltak.
  • Kézzel készített ajándékokat kaptunk. Amikor csak lehetett, valamit ők készítettek nekünk, például az egyik legnagyobb ajándék a nagypapámtól a hinta volt a kertjükben, aminek minden egyes elemét ő rakta, ő forrasztotta, ő szerelte össze.
  • Amit lehetett és tudtak, maguk termesztettek a kertben. Ami pedig nem volt náluk, a faluban élő szomszédoktól szereztek be, például tojást, húst.
  • Készételt nem vettek, ami különlegesebb is volt, utána néztek a receptnek, megvették az alapanyagokat és maguk készítették el.
  • Biciklivel vagy gyalogosan közlekedtek, vidékről pedig Pestre minden nap vonattal jártak be dolgozni. Még ha ehhez fél4-kor is kellett kelniük.
  • Semmit nem dobtak ki azért, mert régi. De még azért sem, mert megromlott. Megjavították, vagy ha megjavítani nem is lehetett, elrakták, hátha valamire még jó lesz. És előbb utóbb minden jó lett végül valamire.

Jó ezekre visszaemlékezni, de még jobb elővenni és folytatni mindazt, amit ők csináltak egykoron. Sok apró dologgal, együtt sokat tehetünk a földünk rohamos pusztulásának lelassításáért, és talán egy nap bízom benne, hogy azt mondhatjuk: a folyamat megállításáért. Talán.

Ti milyen praktikákat visztek tovább a szüleitektől, nagyszüleitektől?


Ez a cikk a Covering Climate Now nemzetközi klímavédelmi kampányt támogatja, amely kampány több mint 250 hírportál globális együttműködése az éghajlat helyzet tudatosításának érdekében!

Tetszett a cikk? Értékeld csillagokkal!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
50 szavazat
TETSZETT EZ A CIKK? OLVASNÁL MÉG ILYENEKET?
 AKKOR REGISZTRÁLJ, HOGY
 MEGKAPD LEGJOBB CIKKEINKET TARTALMAZÓ HÍRLEVELÜNKET! ÉS NE FELEJTS EL LIKE-OLNI MINKET A FACEBOOK-ON
 ÉS KÖVETNI MINKET AZ INSTAGRAMON SEM! JA, ÉS HA ELŐFIZETNÉL MAGAZINJAINKRA, ITT MEGTEHETED!

Regisztráció

Ha most regisztrálsz, nem csak ingyen olvashatod az összes prémium családi tartalmunkat, de megajándékozunk a Gyereklélek hiszti hangosmagazinjával is!
A regisztráció ráadásul ingyen van és maximum 20 másodperc!
Ha már tag vagy, nem kell mást tenned, mint bejelentkezni.

Adatvédelmi tájékoztató megnyitása

Már tag vagy nálunk?

Olvasóink top 3 kedvenc cikke

egészséges életmód

“A mi gyerekeink nem esznek semmi cukrosat!” Eszterék inkább hajléktalanoknak ajándékozzák, ha csokit kapnak valakitől

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
75 szavazat
Top
1
sztáranya

Julia Roberts őszintén a gyereknevelésről – érdemes őt meghallgatni!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
45 szavazat
Top
2
családi otthon

Jó döntés lehet három gyerekkel Budapesten maradni! Itt él Farkasházi Réka és családja!

1 Star2 Stars3 Stars4 Stars5 Stars
17 szavazat
Top
3

Ajánlott cikkek